Ha az emberi gondolkodás teljes mértékben lemodellezhető és szabályokkal meghatározható, akkor mi az, ami minket emberré, az állatoktól és gépektől különböző létezőkké tesz? Többek között ez a kérdés fogalmazódott meg bennem Alex Garland Ex machináját nézve, amely film az amerikai sci-fikkel ellentétben és egészen megdöbbentő módon érdekes és elemezhető gondolatokat is tartalmazott. Ugye, milyen elképesztő, hogy létezik ilyen amerikai film is??

A cselekményről röviden: A történet tértől és időtől független, akármikor és akárhol játszódhat. Caleb programozóként megnyer egy versenyt, és jutalmul eltölthet egy hetet vállalata főnökének, Nathannek luxuslakásában. Azonban hamar kiderül, hogy valójában egy teszt elvégzése lesz az elkövetkezendő hétben a feladata, mégpedig nem más, mint a Nathan által létrehozott mesterséges intelligenciával rendelkező robot, Ava tesztelése. A kérdés: Valóban van-e Avának tudata, vagy csak tökéletesen színleli a betanult sémák alapján, hogy kedvel valakit, netán, hogy beleszeretett valakibe, csupán céljai elérése érdekében? A történet végkimenetele meglepőre sikeredett: Caleb segítségével Avának sikerül kiszöknie a szobából, ahol Nathan üveg mögött "tartotta fogva", és bosszút áll zsarnok fogvatartóján: Kyoko, a házvezetőnő segítségével megöli Nathant, majd bezárja Calebet korábbi "cellájába", tulajdonképpen halálra ítélve ezzel megmentőjét.

Az MI fellázad és elbánik az emberrel: a történet közhelynek, tűnik, de nézzük csak meg, mennyi mindent rejteget még ez a film a cselekményen túl. 

A film címe: Ex machina. Akarva-akaratlanul is eszünkbe jut a latin "Deus ex machina", azaz "Isten a gépből" kifjezés. Főként az ókori görög drámákra jellemző, hogy mikor a cselekmény már kilátástalanná válik, hirtelen és váratlanul egy isteni közbeavatkozásnak köszönhetően egyszerre minden megoldódik. (Az istent játszó színész rendszerint egy daru, vagy más szerkezet segítségével ereszkedett le a szereplők közé, innen a gép szó a kifejezésben.) Filmünk címéből azonban hiányzik a deus (isten) szó. Isten tehát eltűnik a képből: a beavatkozás nem isteni, sokkal inkább gépi. Tehát a szerepet, amit eddig isteneinknek tulajdonítottunk; a megváltást, a mindenhatóságot átveszik a gépek. A képlet tehát: gép=isten. Zavaros világunk, a zavaros cselekmény nem várt megmentője valóban a gép? Hisz látjuk mi ekkor az "isteni megoldás"... A cím tehát az istentől való függetlenséget fejezi ki. És itt most nem szeretném egyik vallást sem megnevezni, nem is ez a fontos. A lényeg, csak az, hogy nem hiszünk. Nem hiszünk, csak tudni akarunk. Nem hiszünk, csak és kizárólag magunkban. És ez elidegenít minket minden emberitől, egymástól, és ekkor már nem is olyan meglepő, hogy gépekbe szeretünk bele.

A nevek jelentése is nagyon sokatmondó: a filmben Ava nevét 'Évá'-nak ejtik. Ugye ekkor már egyértelmű, hogy a névadások sem véletlenszerűek? Ki is volt Éva? Az első nő, egyben "az első bölcselő" (Madách Imre: Az ember tragédiája), aki miatt megtörtént a tudatra ébredés, s így létrejött az én fogalma. Ezután elkezdte szégyellni magát az ember, s azóta is ruhákkal takarja el testét. Ava beavatódása a gyilkolással történt meg igazán: megfigyelhető, hogy a filmben ekkor válik robotból meztelen nővé, s öltözik fel úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel robot mivolta.

A Nathan név nem jelent mást, mint hogy "Isten adott". Ezt a névadást értelmezhetjük az ezzel való visszaélés megfogalmazásaként: Isten adott, ő meg Istent játszik: "életet" ad, irányít, bírál. Elgondolkodtató...

Caleb: bibliai személy, Mózes küldi 12 kém tagjaként Kánaán földerítésére. Ez önmagáért beszél: a küldött, aki majd felderíti nekünk a boldogság földjét és bevezet oda. Úgy gondolom, ennél tökéletesebb névadás nem születhetett volna.

(A film maga 6+1 ún. session-ből áll, amelyben Ava és Caleb beszélgetnek (azért +1, mert az utolsó már kint történik és csak egy mondat hangzik el). Mi ez, ha nem bibliai szám?)

Eszembe jutott Moliére Tartuffe című műve is. Tartuffe, az álszent csaló minden bizonnyal csak azért tudott Orgon családjába beférkőzni, mert az velejéig romlott, hazug és nem áll fenn tényleges kapcsolat önző tagjai között. Ebből a szempontból éles társadalomkritikaként is nézhetjük a filmet. Mert milyen társadalom az, amibe szintén beférkőzhet egy érzések nélküli robot? Sőt, ahol ezekbe a robotokba szeretünk bele?  

A tökéletesség egyrészt ijesztő, másrészt borzalmasan unalmas. Szerencsére ez egyikőnket sem fenyegeti. Szerintem ez nem olyan nagy baj. Hisz nem ez az, ami minket emberré tesz? És nem csodálatos?

Szerintem amíg vannak tökéletlenségeink és felesleges tevékenységeink, amíg tudunk véletlenszerű, értelmetlen dolgokon nevetni, addig nem fenyegethet minket a lemodellezhetőség szörnyű veszélye! Végső soron Ava megbukott a teszten...